Felháborodtam. Mert baleset ért valakit, akit szeretek. Egy nagyon kedves ismerősöm, barátnőm várandós. Már egészen közel van a pillanat, amikor megszületik a kislánya. Utazás közben a busz hirtelen fékezett, ő pedig elesett, mert nem volt senki, aki átadta volna az ülőhelyét egy 9 hónapos kismamának.

A sofőr elnézte a megállót, ezért fékezett egy nagyot. A busz meglódult, az emberek dőltek. Velük a várandós kismama is. Ő egyébként sportol, maratont fut, talán éppen ezért testtudatosabb, mint sok ember, így egy másodperc törtrésze alatt tudott úgy fordulni, hogy a hasa helyett az oldalát ütötte meg. A buszon utazó nénikék kis híján meglincselték a sofőrt. Ő pedig gyorsan bement a kórházba, ahol megvizsgálták. Szerencsére nem esett komoly baja, megúszta pár kék folttal.

Megmondom őszintén, én nagyon lusta ember tudnék lenni. Minden egyes nap le kell győznöm magamban ezt a lusta embert. De ha várandós kismamát látok, úgy pattanok fel a buszon, mint annak a rendje. Mert ha valaki egy kisbabát hord a hasában, az az ember mindenkitől különleges figyelmet érdemel, hiszen éppen a világ legnagyobb szentségét teljesíti be. És ha csak azért szeretne leülni, hogy kényelmesebben utazzon, akkor is átadom neki a helyem, bár legszívesebben bőrfotelt vagy aranyos trónt tolnék alá. De nemcsak erről van szó. Egy hirtelen fékezés esetén megsérülhet a kisbaba vagy a kismama. Ha abból indulunk ki, hogy a babát védi a magzatvíz (bár a 9. hónapban a méh nagy részét már a baba, nem pedig a víz foglalja el), akkor is gondoljunk bele: ha a kismama sérül, egy műtét során az altatás szükségessége, esetleg a baleset következtében kialakuló vérrög miatt a baba és a mama élete is veszélybe kerülhet. Hogy számolnék el a lelkiismeretemmel, ha valakivel azért történne ilyesmi, mert én a saját terebélyes fenekem kényelmét féltettem?

Idáig süllyedt a társadalmunk. A kulturálatlanság uralkodik. Régen a férfiak ha nőt láttak (akár várandós pocak nélkül), azonnal készséggel átadták a helyüket, ma pedig mindenki inkább a telefonjába bújik és próbál úgy tenni, mintha nem látta volna, mekkora hassal száll fel az a nő a buszra, villamosra. Az idősebb generáció, akik maguk is rá vannak szorulva az ülőhelyre, előbb áll fel, mint a fiatalok. Sokszor huszonéves srácok is inkább mobiloznak ezerrel, nehogy fel kelljen állniuk. De ugyanez érvényes a harmincas, negyvenes korosztályra. Nem tudom, hogy mi enek az oka. Farkasok nevelték őket, vagy tényleg ennyire nem számít nekik az élet, mint alapérték? Pedig elvileg őket is anya szülte és ha minden igaz, talán nekik is van vagy lesz feleségük, akiért majd aggódni fognak, ha várandósan busszal kell utaznia. Ha ugyan lesz feleségük.

Azt gondolom, hogy egyrészt a kismamáknak bátrabbnak kellene lenniük és magabiztosabbnak, nem pedig meghúzni magukat a sarokban. Fel a fejjel! Éppen teremtesz egy embert, basszus! De az utazóközönség támogatására is szükség van. Fogjunk össze és védjük meg a kismamákat! Adjuk át vagy kérjünk nekik ülőhelyet, illetve figyeljünk az elsőbbségi ülőhelyekre. Itt csak addig ülhetünk, amíg nem jön valaki, akinek ez fenn van tartva. Ahogyan engem annak idején megtanítottak, hogy idős, beteg vagy várandós embernek átadom a helyem, várjuk ezt el ma is. Ha csak egy embert figyelmeztetünk vagy tanítunk meg erre, az is valami. Mindannyiunkon múlik!