Tényleg az vagy, amit megeszel?

szept. 4., 2015

Tényleg az vagy, amit megeszel?

A női magazinok tele vannak diéta receptekkel. Meg lehet olvasni arról is, hogy ha valaki „túl sokat” foglalkozik az egészséges ételekkel, azzal is van valami baj (orthorexia a neve).

Nem lehet eleget foglalkozni az egészséges ételek témakörével. Manapság. Mert amikor gyerek voltam, falun laktunk, ahol minden idényzöldség és -gyümölcs, továbbá fűszernövény megtermett a hatalmas hátsókertben a jó fekete földben. Ettük a földes földiepret, a savanyú meggyet, fejtettük a borstót, pergettük ki a mákgubóból a szemeket, tapostuk a szőlőt, ittuk a mustot, törtük a diót, mogyorót, sárgabarackmagot. Tojást, tyúkot az egyik szomszédból, kacsát a másikból szereztünk be.

Biokert, tömegsport

Nos, akkor valóban nem kellett foglalkoznunk az egészséges ételekkel. Ugyanis csak azt ettünk, nem is volt más. Akkor még nem gondoltunk arra, milyen nagy kincs ez. Természetes volt. A ház mögötti kertekbe egy-egy kapun át a hetedik szomszédig is el lehetett jutni, a gyerekek mehettek is szabadon bárkinek a fájára, enni az éppen megérett meggyet, cseresznyét, barackot, ribizlit, szőlőt, egrest (mi piszkének hívtuk). A piacon is azt árulták a nénik, bácsik, amit maguk termeltek. Mi általában csak kifliért mentünk. Volt a falunkban „tejcsárda”, ott adták le a tejet, akik tehenet tartottak. Akkoriban még a zacskós tej is megaludt, nem kellett csak az aludttej miatt tehenet tartanunk. Még termálvíz is tört fel a faluban, abból lett a strand. Az uszoda vize pedig mindig 29 fokos volt, mert a meleg víz volt ingyen, a hideg meg, amit hozzákevertek, pénzbe került. Járt is a falu apraja-nagyja Tamás bácsihoz úszótanfolyamra. Két hét alatt mindenkit megtanított három úszásnemben úszni.

 

Minden nap kinn lógtunk az utcán rollerrel, biciklivel, nyaranta pedig a strandon. Jártunk „tömegsport”-ra: a falu összes általános iskolás korú gyereke csütörtök délutánonként átélhette a csoportos sportjátékok izgalmát nemre, fajra, nemzetiségre, felekezethez való tartozásra tekintet nélkül. Zárójelben felhívnám a cigány kisebbség integrációjában oly nagy kínt látók figyelmét arra, hogy ezeknek az alkalmaknak elképesztő közösségalkotó és összekovácsoló ereje volt, amiknek hatása a mindennapokban is kitartott. Bár a mi szüleink generációja ott, abban a faluban igenis elkülönülésre nevelt minket a tanítóink erőfeszítései ellenére, mégis leomlottak a falak az ilyen közös játékok hatására, s utána nem is épültek vissza egyik irányból sem. 

A kis kitérő után visszatérve az eredeti témához: ma már egész marketing-, politikai és gyógyszeripari gépezet épül arra, hogy az elszabadult élelmiszeripar – a hangsúly az iparon van – ámokfutásának „eredményeit” elfogadtassa s elmagyarázza, miért az a „normális” vagy akár „egészséges” étel, kinézet, állapot stb., ami ezek nyomán előáll. Közben csak nézzük meg, hogy ha otthonunktól távol megéhezünk és bekapnánk valamit, milyen összetételű ételekből válogathatunk egy átlagos élelmiszerboltban vagy étteremben…!

A harmónia hiteles

Engem már nem zavar, mit gondolnak rólam a boltban – mert látványosan gondolnak –, ha mégsem kérem a kenyeret, kolbászt vagy sonkát, miután elolvastam az összetevőiket.  Számomra hiteltelen az a dietetikus, aki előadja, hogyan kellene táplálkoznia a népnek, s mindeközben van rajta 30 kiló súlyfelesleg és tokától bokáig narancsbőrös. Sokkal jobban érdekel, mit fogyaszt és összességében hogyan él, milyen életmódot folytat az az ember, aki harmonikus, pozitív kisugárzása van, kellemes a társaságában időt tölteni, s legalább 20 éve nem volt beteg, láthatóan nincsenek káros szenvedélyei, függőségei.

Alkat, életmód és még sok minden más függvénye, kinek mivel szükséges táplálnia a testét, lelkét, hogy az meghálálja a gondoskodást. Diétát pedig, ha szükséges, nem elnevezés alapján kell választani, hanem érdemes alaposan utánajárni, miért, kinek ajánlott.

Általában pedig azt gondolom, hogy nem is diétát, hanem életmódot érdemes választani (ha kell: váltani). Életmódváltáskor pedig nem árt felkészülni az alábbiakra is.

Sokan értetlenkedve néznek arra, aki elkezd szembenézni azzal, milyen életet élt addig, milyen káros beidegződések vezettek az adott állapotához, s milyen egyéb lehetőségek vannak még a világban azon kívül, amit kéretlenül is folyamatosan az arcába tolnak. Az elhatározás sem könnyű, de ez még csak az út kezdete, s nem árt tudatosítani, hogy számos „környezeti” kihívással kerül szembe az, aki rálép az új ösvényre.

Jellemzően elutasítóan viselkednek vele – saját életük kritikájaként élik meg – a közeli hozzátartozók („Te mikor eszel már végre normális dolgokat?”), a rokonok („Jaj, nem is tudom, mit főzzek neked, te nem is eszel meg semmit!”), a munkatársak (összerándul az arcuk, amikor kiderül, hogy a vizsgálataid eredménye javuló értékeket mutat, s feltűnik nekik, hogy a tested tónusosabb), az orvos (Ugyan már, nem ér az semmit, majd meglátja, magának igenis egész életében gyógyszert kell szednie!”), egyéb jóakarók (savanyú képpel hallgatják lelkes beszámolódat arról, minek tulajdonítod a javulást).

Ugyanakkor sok meglepetést tartogat ez az időszak azzal kapcsolatban, kire lehet igazán számítani, ki az, aki őszintén örül a másik ember sikerének, boldogságának, s akár erőt is merít belőle a saját „jobblétéhez”. Érdemes elindulni a felfedező úton!

Cserhalmi Ágnes

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások