5+5 fogalom, amit még véletlenül se keverj össze! (Felidéző)

aug. 13., 2017

5+5 fogalom, amit még véletlenül se keverj össze! (Felidéző)

Van az úgy, hogy bizonyos fogalmak összemosódnak a fejünkben. Mert hasonlóak, vagy talán életünk egy szakaszában egyszerre éltük meg a kettőt, vagy nem vált el élesen az egyik a másiktól, így aztán úgy maradnak meg ezek, mintha egy és ugyanaz a dolog lenne. Pedig van, hogy le kell ülnünk és szépen megbeszélnünk magunkkal, hogy itt nagyon különböző fogalmakról van szó és egyáltalán nem mindegy, éppen melyiket éljük meg. Tegyük ezt tisztába, mielőtt teljesen kiborulnánk!

Teher vs Felelősség

Lehetséges, hogy életedben volt olyan szakasz - főleg, ha gyerekkorodban sokat vártak tőled a szüleid - amikor a felelősséget teherként élted meg, de fontos különbség van a kettő között! A felelősség bizonyos esetekben inkább felszabadító érzés, semmint béklyó. A teher pedig akkor is nehéz, ha nem kapcsolódik hozzá felelősség. Egy kedves TANÁROM tudatosította bennem, hogy gyerekként nem a felelősség nyomasztott, hanem a teher, amiből túl sokat pakoltak rám. Éppen ezért tegyem le a terheket és ne féljek a felelősségtől, mert nem azonos a kettő. Nagyon beütött ez a mondat; azóta élesen elkülönítem a kettőt.

Munkakedv vs Életkedv

Nem mindegy, hogy élni nincs kedved, vagy “csak” dolgozni! Ha a munkádból eleged van, attól még nem biztos, hogy az egész életedből is! Ha azonban az életedben az egyetlen dolog, amihez kedved van és éltet, a munkád, akkor sincs minden rendben. Az az ideális, ha szereted az életedet és szereted a munkádat is, de ha már több hete szenvedve jársz be dolgozni és „élni sincs kedved”, akkor azért gondold át, mert lehet, hogy élni van, csak a munkád nem boldogít. Ha ez pillanatnyi, akkor átvészelhető. Ha állandó, akkor valamilyen radikális megoldáson is érdemes lehet elgondolkodni. De az életkedvedet igyekezz megtartani! Az jár neked.

Facebook-barátok vs Igaz barátok

Az jó, ha valaki a kommentekben, posztokban kifejezi, hogy szimpatizál veled. Nekem is vannak nagyon értékes és imádnivaló Facebook-lakó barátaim. Közös hangot találtunk, jól reagálunk egymásra, teljesen rendben is van az egész. De ha a valódi barátaimra gondolok, akkor tisztában vagyok vele, hogy kik azok, akik mellettem álltak és állnak. Van, hogy ez a két kategória fedi egymást, de nem törvényszerű. Tudni kell megkülönböztetni őket, ha szükséges. Ettől még mindkét kategória értékes és fontos embereket jelent, csak érdemes helyükön kezelni őket.

Szeretet vs Ragaszkodás

Lehet, hogy van kapcsolatod, amiben nem érzed magad jól, de azt gondolod, szereted azt az embert, ezért csak tűrsz és tűrsz? Meddig? Meglehet, hogy amit érzel, az már régen nem szerelem, csak ragaszkodás. A régi dolgokhoz, a régi érzésekhez, miközben bármennyi időt, energiát teszel a kapcsolatba, azzal már csak a veszteségeid oldalát növeled. Nem biztos, hogy megéri. Ilyenkor igyekezz tiszta fejjel átgondolni a dolgaitokat. Ne szex után, ne veszekedés után, hanem egy nyugodtabb hétköznapon. Ne engedj más emberek befolyásának. Nem az számít, más mivel tömi tele a fejed, csak a te érzéseid, céljaid ezzel az emberrel, a közös jövőtök. Hogy ugyanazt jelentik-e ezek a dolgok neki, mint neked? A döntés a tiéd. De tudd, hogy a túlzott ragaszkodás a legtöbbször tönkretesz.

Gazdagság vs Pénz

Bizony, nem ugyanaz a kettő, hiába él így a köztudatban. Akinek van egy vagy több gyermeke, annak talán nincs sok pénze, de hogy gazdag, az szinte biztos. Élménydús életet élő, szeretetteljes kapcsolatokkal rendelkező, lelkileg gazdag ember lehet valaki kevés pénzzel is. És attól, hogy valaki gazdag, még élhet sivár, nyomorult, szerencsétlen életet. Nem hiszek abban, hogy a pénz nem boldogít, mert sokkal könnyebb, ha az embernek nem kell filléres gondokon vekengeni. De a pénzen kívül még annyi minden van, ami gazdagságot jelent! A testem például messze nem tökéletes. De legalább van. És hozzásegít annyi szép élményhez. Mi ez, ha nem gazdagság?

Nos, melyik volt a leginkább ébresztő gondolat? :)

(Az írás 2017. április 16-án jelent meg.)

Zigó JuditZigó Judit

Hozzászólások