Baka István: Vadszőlő

 Arszenyij Tarkovszkij emlékének

 Mint házfalat a vadszőlő, befut

 És összetart az emlékezetem;

 Vagyok, mert voltam, s ennyi épp elég -

 Akkor nyitom, ha becsukom szemem.

 Ha kifelé bezárul minden út,

 Itt legbelül lesz tágasabb a tér:

 Puszták, hegyek, melyekre úgy borul

 A menny, mint kozmikus lapulevél.

 Felkél a Nap s lenyugszik, városok

 Sötét utcáin árnyak kóborolnak:

 Mind ismerős, és náluk, aki él,

 Nem élőbb és nem holtabbak a holtak.

 Ki megszólított egykor, már örök

 Megszólitás és ifjuság marad,

 Míg össze nem roppannak falaim

Vadszőlő-terhű életem alatt.