Sík Sándor: Szentkirály szólongatása

 Eljöttünk, eljöttünk

 Szent István szolgái,

 Kézen hozván szívünket.

 Udvarlunk országul

 Szent István szolgái

 Istápunknak, szentünknek.

 Dicsőséged miközöttünk

 Kilenc százados,

 Mégis néped körülötted

 Sírván darvadoz.

 Lerongyollott örökséged,

 Héja, holló beletépett,

 Sajog, hervadoz.

 Régi javunk idézgetjük,

 Régi urunk keltegetjük,

 Jőjj el, vigasztalj!

 Emberíts meg élő karddal,

 Élőbb malaszttal.

 "Népemnek sírását

 Hallom én hívását,

 Fejérvári rög alul.

 Idő kemény kezét,

 Napjai nehezét

 Síromba is, régi pásztor,

 Érzem ostorul.

 Fiaim, halljátok

 Virrasztó királytok,

 Régi szava szívetekben

 Légyen örök-új.

 Gázoltatok sokszor sajgó sírom hantján,

 Idegen istennek térdeteket hajtván,

 Napnyugatnak, keletnek.

 Hitefogyott népem, ellenemre járván

 Hányszor felemelted a ledöntött bálványt,

 Mint a pogány, eretnek.

 Bűnbánatos mellet háromszor verjenek,

 Mind akik magyarok, mind akik engemet

 Hívnak, szeretnek.

 Nem szólok én szókkal,

 Széllé szállandókkal

 Magyarjaim tinéktek.

 Kardemelő karom,

 Keresztelő karom

 Temetetlen hagyom rátok:

 Megtiszteljétek!

 Őrizzétek épen

 Testamentumképpen,

 Törvénytevő akaratom

 Abból értsétek".

 Édesapánk, elfeledtünk magagyilkos ésszel:

 Meg is verjük a mellűnket pironkodva hétszer.

Mind a hazát mossa végig vezekelő bánat,

 Úgy kiáltunk, újhodottan, te utánad.

 Édesapánk, országunkat tenyeredre tesszük,

 Országosan Isten előtt esküsszük az esküt:

 Aki nekünk törvényt tettél ezer esztendőre:

Megfogadjuk, meg is álljuk ezer esztendőre.