Epres-mogyorókrémes minipiték

máj. 28., 2017

Epres-mogyorókrémes minipiték

Először Minimanó egyik óvodai bulijára készítettem ilyen minipitéket, és nagyon népszerűek voltak. Akkor almás-karamelles változatban készült, és még pálcikát is kapott, vagyis inkább pitenyalóka volt, mindenesetre a beszámolók szerint hamar elfogyott. Azóta is szívesen készítem, mert igaz, hogy egy picit több vele a munka, mint egy hagyományos pitével, de - most komolyan - mennyivel mókásabb is! ;)

Májusban természetesen eperrel készül, és ha már lúd, legyen benne egy kis mogyorókrém is. Természetesen nyugodtan használj hozzá nutellát, de nálunk ez gyakorlatilag sosincs otthon, nem csak önvédelmi okokból, hanem ezért is, mert pillanatok alatt elkészítem a házi változatát, ami nincs tele csupa olyannal, amit nem szívesen eszem. Ezt a mogyorókrémet, vagyis inkább mogyoróvajat egyébként máshoz is szívesen használom, és mivel tényleg nagyon hamar elkészül, általában csak annyit csinálok, ami néhány napon belül el is fogy.

Az eperrel kapcsolatban arra érdemes figyelni, hogy picire darabold, kb. mint egy kukoricaszem, mert csak így fog megsülni az alatt a rövid idő alatt, amit a pite a sütőben tölt.

A mogyorókrémhez nincs szükséged másra, mint egy nagyobb teljesítményű aprítóra, egy serpenyőre és az alapanyagokra.

Földimogyorót használok (de a törökmogyi is jó), nem a zacskós, pirítottat, hanem a natúrt, amit piacon szoktam beszerezni, kimérve.

Először pirítsd meg szárazon a mogyit, majd hagyd, hogy kihűljön. Tedd az aprítóba, és addig „daráld”, amíg krémes nem lesz az állaga. Érdemes közben a gép faláról alkalmanként levakarni a feltapadt magot. Most, e süti miatt, csak tejcsokit adtam hozzá. Természetesen ízesítheted kedved szerint egy kevés mézzel és pici sóval, hogy minél jobban hasonlítson a bolti mogyoróvajhoz. Ha elég nagy teljesítményű az aprítód, egyáltalán nincs szükség hozzáadott olajra, mert a mogyoróból nyersz annyit, amitől majd krémes lesz a végeredmény.

Hozzávalók a pitéhez:

A tésztához:

  • 300 g liszt
  • 80 g cukor
  • 100 g vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 1 citrom héja
  • 3-4 ek hideg víz
  • csipet só

A krémhez:

A pitéhez való krémhez elég volt:

  • 100 g földimogyoró
  • 2 csík, kb 30 g tejcsoki

A töltelék:

  • 200 g eper (apróra vágva)
  • 2 ek nádcukor (vagy kristálycukor)
  • 1/2 ek liszt

A tetejére, a kenéshez:

  • 1 tojás
  • 1-2 ek nádcukor

 

Elkészítés:

A legegyszerűbb a tésztát egy késes aprítóban elkészíteni. Először tedd bele a lisztet, a kisebb kockára vágott hideg vajat és a sót. Néhány másodperc alatt zúzd morzsává, majd add hozzá a többi hozzávalót is, a víz kivételével. Ismét nyomd a gombot, még minden el nem keveredik, majd kanalanként adagold hozzá a hideg vizet is addig, amíg össze nem áll a tészta. Gyors mozdulatokkal még egyszer gyúrd át, majd csomagold fóliába és mehet a hűtőbe, legalább egy órára.

A tésztát nyújtsd ki 3-4 mm vastagra. Szaggass belőle korongokat (páros számúakat). Tegyél kis halom mogyikrémet a tésztára, és kicsit kend szét, majd erre kisebb halom epret. A tészta másik felét vágd be kicsit egy-két helyen, hogy a gőz távozhasson. Utána kend meg - egy ecset segítségével - vékonyan vízzel, és borítsd be vele az eperhalmos tésztát. Nyomkodd le körben alaposan egy villával és erősítsd meg a szélét. A tetejét kend meg a felvert tojással és szórd meg a cukorral. Tedd sütőpapíros tepsibe, süsd 200'C-on, légkeveréssel 15-17 percet.

Kóstolás előtt hagyd kicsit hűlni! 

Jó étvágyat! 

Romics BeaRomics Bea

Hozzászólások