Játsszatok velem a nagy átváltoztatásért! - Égő fókazsír, 8. réteg

dec. 2., 2015

Játsszatok velem a nagy átváltoztatásért! - Égő fókazsír, 8. réteg

Advent van. Végérvényesen ráfordultunk a karácsony felé vezető útra, s nekem új kihívással kell megküzdenem az ünnepekkor. Amikor épp nem a nyál folyik össze a számban a karácsonyi menü gondolatára, akkor a jeges verejték ver ki. Mi lesz velem? Tényleg hanyagolnom kell a szokásos sertéscsülök melletti isteni majonézes kukorica- és krumplisalátákat? Az olajban tocsogó sült krumplit? Igen. Tényleg hanyagolnom kell, vagy legalábbis nagyon-nagyon mérsékelten fogyasztanom, különben az eddigi hónapjaim mennek szépen a levesbe, az otthoni „pihenéskor” felcsippentett kilók pedig jönnek velem az újévbe. És jövőre már nem szeretnék akkora lenni, hogy én legyek a két legjobb barátnőm is.

Ha úgy vesszük, kicsit azért meg vagyok hatódva. Tök jó fej lehetek, nyugis gazdatest, mert az évek alatt rám pakolódott husigombócok annyira szeretnek velem lenni, hogy nem nagyon akarnak távozni. Hiába mantrázom, hogy sokkal jobb lenne nektek feloldódni az éterben, csak nem mennek, csak nem mennek… Az az öt eddig eltűnt kilócska nem jár a többi előtt jó példával. Írtam már korábban, hogy tónusosabb vagyok, kompaktabb, s hiába mondogatja Tamás is, hogy türelem, türelem, nekem azért fontos, hogy ne 100 év múlva látszódjon markánsabb eredmény.

A két legjobb barátnőm??? Na, neeee! :)

Ráadásul a Tamással való legutóbbi beszélgetésem után majdnem repülősóért kellett kapnom. Elég durván nyitogatta fel ugyanis a szemem. Mindig sápogok/sápogtam a vágyott alakért, meg kalóriaszámlálgattam, meg zsírégetés, futás, erre lazán közölte: ALAKFORMÁLÁS NEM LÉTEZIK! Meg még ezeket is mondta: 
 
„Igen, jól olvastad. A fitneszipar így próbálja meg eladni termékeit, módszereit a nőknek, de a szó szoros értelmében ilyen nem létezik. Minden izmodnak vannak tapadási pontjai, illetve van egy csontvázad, amin nem változtathatsz. Ezt nagyon fontos elfogadnunk! Az izmaiddal két dolgot tehetsz. Erősítheted őket, ettől vastagodnak, vagy hagyod őket elsorvadni, illetve a rajtuk lévő zsírrétegen múlik, hogy ez a változás látszódni fog-e. A legfontosabb, amit nem győzök mindenhol hangoztatni, hogy NINCS HELYI ZSÍRÉGETÉS! Nem tudsz a hasadról, fenekedről leadni egy picit! Hiába érzel 15 perc hasazás után égő érzést a pocakodon, olyankor nem a zsír ég, pusztán az izmaid vannak felháborodva, hogy megdolgoztattad őket.

Amikor elkezdesz hízni, genetikai kódod alapján különböző helyeken, eltérő sorrendben és nagyságban kezd a szervezeted raktározni „nehezebb időkre”. Pontosan ebben a sorrendben fogsz fogyni is, csak visszafelé, függetlenül attól, hogy melyik testrészedet edzed. Sőt, rossz hír, hogy a hasizom edzése ugyan a testtartásod érdekében elengedhetetlen, de mint fogyasztó edzés rendkívül hatástalan. Túlságosan kicsi izomcsoport ahhoz, hogy sok kalóriát égessen el. Ha valamilyen újságban azt olvasod a lapos hasnál, hogy végezz ilyen-olyan felüléseket, már ne is olvasd tovább a cikket, mert biztosan nem lesz számodra hasznos! Inkább a comb és fenékizmaidat kell dolgoztatnod, hiszen ezek a legnagyobb izomcsoportjaid és a zsírégetésben ők lesznek a legjobb barátaid. Sokan a zsírégető tartományban hisznek és képesek 2 órát is eltölteni futópadon, biciklin. Működik is, hiszen kalóriát égetnek, de ezt a módszert csak akkor használd, ha időmilliomos vagy és van bejárónőd meg szakácsod!
Amit én javaslok, az az intervallum edzés, amikor változó intenzitással rövid idő alatt kihajtod magad. A legtöbb futópadon, szobabiciklin már elérhető ez a funkció mint választható edzéstípus. Például, ha tekersz, ne egy kényelmes tempót válassz! 30 másodpercet gyorsan, majd 30 másodpercet lassan. Ezt ismételgesd 10-15 percen keresztül! A hatás nem marad el. Ha már edzésben vagy és megszoktad ezt a terhelést, felmehetsz akár félórára, illetve csökkentheted kicsit a ’pihenő’ szakaszt. Lehet, hogy nem a legjobb példa autók fogyasztásához hasonlítani a dolgot, de akit kevésbé vonzanak a négykerekű guruló csodák, az is beláthatja, hogy országúton haladva, folyamatosan 90-es tempóban sokkal kevesebb benzint fogunk fogyasztani, mint amikor piros lámpától piros lámpáig megyünk padlógázzal. Ez az autónknál nem jó, mert a pénztárcánkat karcsúsítjuk vele, ellenben a zsírégető edzésnél a zsírpárnáink csökkennek. További előnye az intervallum edzésnek, hogy vérellátásunkat is javítja, ez segítséget nyújt a későbbi fogyásban és életünk meghosszabbításában. Aminek én  különösen örülök, hogy egész napra felgyorsítja az anyagcserénket. Tehát amikor a kemény intervallumedzés után otthon pihensz például a tévé előtt, akkor is megnövekedett az oxigénfogyasztásod, amihez több zsírt kell elégetni. Tiszta haszon, nem igaz? Összefoglalva: a tested úgy tudod alakítani, formálni, hogy arányosan megerősíted az izmaid és lecsökkented a zsírraktáraidat, hogy ez látszódjon is. Így esztétikus és vonzó alakod lesz. Alapvetően el kell fogadnod a testalkatod, adottságaid és ne a fitneszmagazinok oldalán található kamu képekhez hasonlítsd magad! Egyrészt ők sincsenek olyan formában egész évben, másrészt előnyösen elkészített fotókat látsz és még azokon is alakítgatnak számítógéppel. Ha szeretnél egy objektív képet magadról, akkor mérd meg a testzsírszázalékod és az alábbi TÁBLÁZATBÓL ki tudod keresni, hogy pillanatnyilag hol állsz! Ne felejtsd el, hogy ezen bármelyik irányba változtathatsz! Csak fontos, hogy reális, elérhető célokat tűzzél ki magad elé!

Na bumm. Köszi, Tamás! Akkor kénytelen vagyok lassan elfogadni, hogy az én csontvázam alapvetően vastag, s ha az utolsó bőrt is leedzem magamról, akkor sem kevernek össze hátulról Kiss Virággal vagy Rubint Rékával. Ez van.

De nem kesergünk, lárifári, hanem tesszük a dolgunkat! Tettem is a dolgomat tegnap este. Hogy egy másik ma élő klasszikust is idézzek: nálam a reformok működnek! Elkészítettem ugyanis Papp Nóri győztes mákos reform muffinját. És finom. Finom, de azért egy kis nutella vagy vaníliasodó csodákat tudna vele tenni, nekem elhihetitek! Hiába, sosem változok meg! Azért nagyon köszi, Nóri! De reggel almaecetes vizet is ittam hozzá, hogy tisztuljak, gyorsuljon, aminek gyorsulnia kell.

Papp Nóri muffinja az én konyhámban

A receptes játék nagyon sokatokat megmozgatott. Felpezsdült az élet a blogom körül, nagyon sok ötletet, jókívánságot, biztatást kaptam. Éppen ezért játsszunk tovább! Ha nekem ennyit adtok, akkor mennyit adhattok/adhatunk egymásnak! Papp Nóri, a receptjáték nyertese például a VIKI-ajánlást az édesanyjának kérte. Arra gondoltam, gondoltunk a szerkesztőségi csapattal, hogy mától várjuk a ti sikertörténeteiteket is előtte-közben-utána fotókkal. Egészen februárig küldjétek be, ti mit csináltok, hogyan fogytok, min változtattatok, mi a célotok! A történeteket az emailemre várom: szabo.judit@igenelet.hu

Ugyanúgy készítek egy Facebook-albumot, mint a sütiknél, s mindenkinek a sztorijával megismerkedhettek! A játék pedig nem babra megy ám! (A hüvelyesekben különben is sok a szénhidrát ;) Karácsonyig hagyunk benneteket, de azok közt, akik LÁJKOLJÁK, MEGOSZTJÁK (és ezt kommentben is jelzik) ezt a bejegyzésemet, december 31-én kisorsolunk Mári Tamáshoz egy egy hónapos KETTLEBELLEDZÉS bérletet vagy egy 10 000 Ft-os Decathlon vásárlási utalványt (ha valaki vidékről játszik, s nem tud eljárni Tamás óráira). A saját sikertörténeteiket beküldőkre pedig szintén szavazhattok, ééééés: aki a legtöbb voksot, lájkot kapja, azt áprilisban várjuk egy profi átalakításra: haj, smink, ruha és portfólió fotózás!      

Az első történet még a felhívásom előtt érkezett levél formájában, ismerkedjetek meg Ancsával és az ő küzdelmével.

Ancsa története

Ancsa gyermekével az elhatározás előtt

 

Az én történetem 2012-ben kezdődött. Első terhesség. Együnk, kell a babának! (Meg ugye, van mire hivatkozni.) Eredmény: +20 kiló. 10 elcsordogált a hónapok alatt, de szélsebesen jött Ketteske 10 hónap múlva. Próbáltam én figyelni, mit eszem, mikor és mennyit, de nem jött be. Eredmény megint: +20 kiló. Sajnos a megmaradt 10-re. 102(!) kilóval mentem be a kórházba, abban bízva, hogy nagy része víz meg gyerek, és pikk-pakk eltűnik. Nos, hazajöttem a kórházból, ráálltam a mérlegre: 96!!! Majdnem elsírtam magam. Hatalmas voltam! A karom, a lábaim, hasam, MINDEN! Valahogy elteltek az első hónapok, egy pici meg egy kicsi gyerek mellett nem igazán foglalkozik az ember magával. De zavart. Nagyon zavart. A kismamanadrágok, az „ápoléseltakar” ruhák. Mint a saját nagyanyám…

Fájtak az ízületeim, a bokám, a térdem, nem éreztem jól magam. Aggódtam az egészségemért, mert tudtam, hogy valami nagyon nem jól működik odabent. Vérnyomásom emelkedett, szívem zakatolt nyugalmi állapotban is. Elmentem endokrinológushoz, mert volt egy erős gyanúm. Apai ágon szinte mindenki cukorbeteg, és a második terhességem alatt történt egy érdekes dolog, ami mellett szintén nem akartam elmenni. Cukorterhelésre kellett mennem, és - akkor még számomra megmagyarázhatatlan okból - a 75g cukor elfogyasztása után alacsonyabb volt a vércukorszintem, mint előtte. Ennek mindenképp utána akartam járni. Megcsináltak mindenféle laborvizsgálatot: inzulinszint, cukorszint, hormonok. És bizony ki is derült, hogy ott ácsorgok a 2-es típusú cukorbetegség előszobájában. Ez volt az utolsó lökés. Nem akarok beteg lenni, nem akarok gyógyszereket, mint a szüleim. Nem akarom a ruhatáram újabb mérettel nagyobbra cserélni.

És akkor a Facebook megadta nekem a lehetőséget egy ajánlott oldal formájában. Egy szimpi edző, hasonló problémákkal, írt egy sikertörténetet. Egy életem, egy halálom, írtam neki. Soha nem sportoltam, hacsak a „tesitagozatos” általános iskola meg az az 5 alkalom spinning, amit még 2012 nyarán elkezdtem, nem számít annak. Eszetlenül csináltam, végig akartam tekerni, megmutatni, hogy közel a 40-hez is képes vagyok rá. Az lett az eredménye,hogy majdnem leájultam a bringáról. Ma már tudom, ezt így nem lehet.

Szóval elmentem Larához, az edzőhöz. Kedves volt, átbeszéltük a problémáimat, ráállított egy szerkezetre, ami megmutatta, miből mennyi van „odabent”.Az eredmény lesújtó volt. Nem részletezem, inkább csak két szóval: EXTRÉM TÚLSÚLY!

Hát akkor vágjunk bele! Szeptember 6-án voltam az első edzésen, úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelánboltban. Ugráltam, helybenfutottam, mint 10 évesen a tornaórán. És mentem újra meg újra meg újra. Bár Lara nem javasolta még, hogy nagyon hozzányúljunk az étkezéshez, én magamtól elkezdtem elhagyni a cukros üdítőket, és az esti étkezést lecseréltem paradicsom + mozzarella kombóra. Az ebédem pont ugyanaz, mint régen, de ha lehetőségem van rá, akkor inkább zöldség+hús. Semmi nasi.

Heti háromszor járok edzeni, sajnos több nem fér bele. Így is, hogy itt az ősz, sok a betegség, a gyerekekkel itthon kell maradnom, ezért kimarad(t) nagyon sok órám. Összességében kb. 3 hét maradt ki a 3 hónap alatt.

Ancsa mostanában

Jelenleg 79 kiló vagyok, és összeszedtem 2,5 kiló izmot. Sokkal jobban érzem magam. Imádom, hogy fel tudom venni a régi nadrágokat. És imádom, mikor megjegyzik, hogy mennyit fogytam. Nem esett nehezemre, nem volt fárasztó, megterhelő, nem éheztem. Egyszóval nem szenvedtem a fogyás alatt. Cél a 70 kg márciusra. Megcsinálom! ;)

Ancsa

Viki külön FACEBOOK oldalt nyitott a konyhájának. Nézegessétek, kedveljétek! És játsszatok velem, velünk! Jaj, nagyon szeretem ezt a közösséget, a csapatot, a támogatásotokat! Ez az igazi IgenÉlet!

Puszi mindenkinek!

(A felső kép 2010-ben készült rólam. Már akkor sem voltam vékony, de azt a fotót nagyon szeretem.)

 

Jucus

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások