„Meg sem fordult a fejemben, hogy feladom”

okt. 30., 2015

„Meg sem fordult a fejemben, hogy feladom”

Szabó Katalin nem beszél a levegőbe, mikor azt mondja, számára a lehetetlen nem létezik. Az egykor túlsúlyos lány jelenleg Európa legformásabb bodyfitness versenyzője, s hamarosan Amerikában bizonyíthatja, hogy van keresnivalója a profik között is. Néhány éve még húsz kiló felesleget cipelt magán, imádta a chipset és a nachost, ma pedig személyi edzőként versenyzőket képez. Az ő példája is bizonyíték, hogy az álmok arra valók, hogy megvalósuljanak.  

IgenÉlet: Európa legszebb fitness versenyzőjévé választottak. Október elején vehetted át Párizsban az Absolute Figure címet. Úgy tudom, hogy nem volt mindig ilyen tökéletes tested, túlsúllyal is küzdöttél.

Szabó Katalin: Igen. Néhány évvel ezelőtt még közel 20 kiló súlyfelesleg volt rajtam, ami nagyon zavart. Akkor még elképzelni sem tudtam, hogy valaha színpadra álljak, az általam csodált lányok közé.

IÉ.: De mi adta az elhatározást, hogy a korábbiakból elég volt, változtatni szeretnél magadon?

Sz.K.: Változtatni  mindig szerettem volna, de nem igazán volt ez tudatos, ráadásul amit csináltam, az sem volt túl célravezető, de akkoriban még ezt sem tudtam. A nagy elhatározás viszont akkor jött, amikor egy fitness rendezvény látogatójaként végignéztem egy versenyt, ahol szebbnél szebb lányok vonultak fel a színpadon falatnyi bikiniben.

A vágyott színpadon

IÉ.: Ott és akkor határoztad el magad? A döntéseddel egyedül voltál, vagy akadtak bátorítóid?

Sz.K.: A rendezvény napján este, otthon kicsit félve megkérdeztem a páromat, Domonkos Zsoltot – akkor még friss volt a kapcsolatunk –, mi a véleménye, lehetne-e belőlem is fitness modell? Ő közel 25 éve a szakmában van, versenyzett, pontozott, versenyeket szervezett - mégis csak van szeme hozzá! Erre Ő annyit mondott akkor, nem látja, milyen a genetikám, milyen vagyok „befogyva”, de kezdjünk el úgy készülni, mintha versenyre készülnénk, és meglátjuk, mi sül ki belőle. Inspirációnak elég volt ő, hiszen egy sportember mellett én sem nézhetek ki bárhogy, még ha ez a páromat nem is zavarta. (Nevet.)

IÉ.: A nagy elhatározásnál belül már tudtad, hogy meg sem állsz a fitness versenyig vagy az edzések során derült ki, hogy van helyed a színpadon?

Sz.K.: Én az elejétől úgy fogtam neki az edzésnek, hogy színpadra szeretnék állni, hiszen ez a vágy óriási motiváció volt, ami vitt előre. Persze voltak pillanatok, amikor megkérdeztem, biztos lesz-e nekem valaha olyan alakom, ami színpadképes vagy csupán sikerül valamennyit fogynom. Aztán elértem egy fotózható formát, már sok pozitív visszajelzést kaptam a képekre. Ezután már nem volt kérdés, hogy meg sem állok a színpadi formáig!

IÉ.: Hogy telik egy napod?

Sz.K.: A napom egy  reggeli éhgyomros kardióval kezdődik, ami 30-60 perc között van, majd iszom egy fehérjeturmixot egy kis zabbal keverve. Ha épp nincs rögtön vendégem - mivel személyi edző vagyok -, akkor jöhet a súlyzós edzés, ami kb. 1 óra. Mivel edzőteremben dolgozom, így nem okoz gondot, hogy megoldjam az edzést, két vendég között vagy épp utána én is leedzem. Ha nem jön közbe semmi, nem szeretem a mozgást estére hagyni, olyankor már nincs annyi energiám. Ráadásul otthon még vár a szellemi munka, mivel párommal egy FITNESS ISKOLÁT vezetünk, ahol edzőket képzünk.

IÉ.: A te versenykategóriádban mi számít a tökéletesnek?

Sz.K.: Az én kategóriám jelenleg a Figure (más néven Bodyfitness), ami azt jelenti, hogy már izmosabbak vagyunk, mint a fitness modell lányok, de szintén nézik a színpadi mozgásunkat, a sminket, a hajat, a bikinit, cipőt, tehát az összképet; mindemellett nőiesen kell, hogy izmosak és szálkásak legyünk. A tökéletességet pedig nem lehet meghatározni, hiába van egy szabályrendszer, mert lehet valakinek nagyon jó formája, ha nem tud mozogni, pózolni vagy épp elfelejt mosolyogni a színpadon!

A tökéletes test a Bodyfitness kategóriában

IÉ.: Fantasztikus érzés lehet győztesként állni a színpadon, de az addig vezető út sok lemondással jár. Miről volt a legnehezebb lemondanod?

Sz.K.: Igazából az elején abszolút nem éreztem semmit lemondásnak. Annyira motivált voltam, hogy a hirtelen elhagyott „selejt élelmiszerek” helyett bekerült egészséges ételeket (saláták, zöldségek, halak) úgy ettem, mint az addig elfogyasztott csokit, chipset és zsíros ételt. Meg sem fordult a fejemben, hogy ezt nem bírom tovább és inkább feladom. Főleg azért nem, mivel a páromtól megkapott személyre szabott étrendnek és edzéstervnek köszönhetően már az első 2 hétben láttam magamon a változást, ami aztán még jobban ösztönzött arra, hogy tovább csináljam. Nem mondom, hogy semmi lemondás nincs ebben az életformában, hiszen például egy moziban, ami pedig a kedvenc időtöltésünk, nem nachost és popcornt veszek a pultnál, hanem egy vizet és esetleg becsempészek egy kis kesut vagy mandulát, de nem fogom fel katasztrófának, hiszen az eredményért muszáj megtennem. Ráadásul az évek alatt annyira megszoktam ezt a fajta életmódot, hogy nem is kívánok sok mindent, hiszen van helyette azért más, amit ehetek és még finom is.

IÉ.: Személyi edzőként dolgozol egy budapesti teremben. Versenyzőket is képzel?

Sz.K.: Igen. Már 3 éve ezzel foglalkozom, és nem csak vendégeim, de most már versenyzőim is vannak, akik az én segítségemmel készülnek versenyekre. Öröm olyan emberekkel foglalkozni, akik mellettem váltják valóra a nagy álmaikat, hiszen én is bejártam ezt az utat. Aki ismer, az tudja, hogy számomra nincs lehetetlen!

IÉ.: Hova lehet innen még eljutni? Mik a hosszútávú céljaid?

Sz.K.: Nagyon-nagyon hosszútávra nem szeretek tervezni, hiszen sosem lehet tudni, mikor fordul egyet az életed úgy, hogy amit addig terveztél, az pont nem valósul meg, viszont jön helyette egy teljesen más és új lehetőség. Velem pont ez történt most Párizsban, hiszen azzal, hogy megnyertem a kategóriámat, lehetőséget kaptam, hogy november 21-én színpadra álljak Las Vegasban már a profik között, és ezzel megszerezzem a profi kártyámat, ami egy óriási dolog ebben a sportágban. Szóval most a terv, hogy kimegyünk párommal Amerikába és a lehető legjobbat nyújtom a színpadon. Aztán hogy mit hoz a élet ezzel a versennyel, majd kiderül. Egy biztos! Örülök, hogy soha nem adtam fel és megmutattam, hogy egy túlsúlyos lányból is lehet profi fitness versenyző!

Szabó Judit

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások