Milyen az élet TV nélkül? Elárulom!

okt. 14., 2017

Milyen az élet TV nélkül? Elárulom!

Amikor gyerek voltam, fekete-fehér TV-nk volt sokáig. Utólag jöttem rá, hogy tulajdonképpen elég nyomasztó volt ezen nézni bármit is. Mégis állandóan ment, úgyhogy állandóan néztük. Aztán lett színes TV-nk és az akkor eléggé minőségi váltásnak volt mondható.

A világon az első (zárt láncú) élő televíziós közvetítés itt volt Magyarországon, a Gellért szállóban, 1936 őszén, a Mihály Dénes által feltalált készülékkel. 30 méter távolságra közvetítették akkor az adást, ami nagyon nagy dolog volt. Számomra mindig fontosak a magyar vonatkozások és ez tényleg nagyszerű esemény lehetett - de én eléggé hadilábon állok a TV-vel. Egyszerűen nem hiányzik az életemből. Sőt, idegesít is a villódzó fény és az állandó duruzsolás, amit kibocsát magából.

Igazából két fázisban történt, hogy több mint 10 éve - egy rövid időt leszámítva - nincs TV-m. Illetve van, de nincs. Elmagyarázom. Vagy 5 évig nem volt egyáltalán, azután a volt párommal éltem 3 évig és akkor volt, mert ő igényelte. Én csak a sorozatos csatornát néztem, ő meg a természetfilmeket. Aztán elköltöztem és most ugyan van egy TV-m, ami még a régi dobozos fajta, így rengeteg helyet foglal, viszont nincs benne adás, mivel sem TV-előfizetésem, sem antennám nincs. Van viszont egy DVD-lejátszóm - utoljára 2015 karácsonya környékén néztem a Szex és New Yorkot, azóta semmi. Szóval több, mint 2 éve megint TV nélkül élek és nagyon nagyon jó ez így. És bár kommunikáció- és médiatudomány szakon végeztem a főiskolán, mégis azt mondtam, nekem a médiának ez a része nem kell. Nem igénylem.

A magyar családok rengeteg időt töltenek a TV előtt. Sokszor a gyereket is leültetik elé, majd az felneveli, elvégre egyszerűbb úgy. Meggyőződésem, hogy a TV előtt töltött idő tulajdonképpen elrabolt idő. Értékes, szórakoztató és igényes tartalom kevés van. Vajon azért van kevés, mert nem igénylik az emberek? Vagy azért nem igénylik, mert ezt szokták meg? Szerintem az igénytelen trash reality műsorokkal, a dél-amerikai ezerrészesekkel meg a tehetségtemetőkkel az embereket egyfajta zombiállapotban tartja a média és ez nem összeesküvés-elmélet.

Persze az nem igaz, hogy nem fogyasztok médiatartalmat. Csak másképpen. Igaz, hogy 38 éves vagyok és inkább a nálam minimum 15 évvel fiatalabbakra jellemző, hogy a médiafogyasztási szokásaik inkább az internetre tevődnek át, de mégis ezt teszem én is. Számtalan magyar “youtuber” van, akik bizonyos időközönként, sokan hetente, vagy akár naponta különböző témákban kiteszik a videómegosztóra a saját maguk által készített, vágott, forgatott videókat, amik informatívak, viccesek, szerethetőek. Nagyon bírom Dancsó Péter, Magyarósi Csaba, a Pamkutya, Unfield, Szalay Isti, Radics Peti, Csorba Anita, For Her Szandra, vagy Hédinke videóit. Feliratkozom a csatornára és ha új tartalom van, jelez a telefonom.  Reggelente míg dobok egy kis sminket, belövöm a hajam és fogat mosok, pont megnézem. Esténként meg amíg írok egy cikket, szintén indítok egyet-egyet. És ez így teljesen jó. Igaz, hogy inkább a tízes-húszas éveikben járó fiatalok nézik ezeket, de én is nagyon élvezem. Unfield konkrétan a fiam lehetne a maga 19 évével, mégis imádom a stílusát. Lehet, hogy én vagyok Dancsó Péter legidősebb rajongója, de cseppet sem zavar. Egyébként meg ha beszélgetek egy tinivel, rögtön tök menőnek tűnök, ha kiderül, tudom ki Radics Peti, vagy bármikor tudok idézni egy Pamkutya-paródiából.

Szóval ez van. TV nélkül lehet élni - sőt, szuper TV nélkül élni - de internet nélkül már biztosan nem tudnék. Ti mennyit néztek TV-t naponta? Milyen youtubereket néztek, követtek?

Zigó JuditZigó Judit

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások