Pisztoly a fejnél - Az milyen, hogy rettegsz a saját párodtól?!

dec. 7., 2016

Pisztoly a fejnél - Az milyen, hogy rettegsz a saját párodtól?!

Amikor a házasságukban bántalmazott nőket vagy férfiakat látunk, sokszor nem értjük, miért nem lépnek ki a káros kapcsolatból. Nem tudjuk elképzelni, miért marad. Pedig megvan rá az okuk. Rettegnek.

Könnyebb felismerni a helyzet súlyosságát, amikor a házaspár egyik tagját a másik üti, veri, azonban sokan még így is azt hiszik, ez normális, vagy éppen megérdemelték, amit kaptak. Azonban nem ilyen egyértelmű a szituáció - ha valakit lelkileg bántalmaznak, sokáig talán észre sem veszi. Azonban sokszor a két eset együtt jár. Bevallom, én is voltam már részese ilyen testileg és lelkileg pusztító kapcsolatnak. Már több mint tíz éve történt, húszéves lehettem, ha jól emlékszem. Nem volt könnyű véget vetni neki, de sikerült. A hatása azonban sokáig elkísért, és még ma sem vagyok benne biztos, hogy a lelki nyomai eltűntek. Utána még hosszú-hosszú éveken keresztül álmodtam arról, hogy felkeres az illető és megöl. Addig azt hittem, ilyesmi csak a filmekben van, vagy csak a tanulatlan, a civilizációtól messze élőkkel esik meg. De akkor rájöttem, hogy nem. Persze a fizikai bántalmazás mellett igyekezett a lényemet, a lelkemet is megsemmisíteni, nagyban törekedett arra, hogy az akkor egyébként amúgy is béka segge alatt három emelettel lévő önbecsülésemet még inkább porrá zúzza, elhitesse velem, hogy én senkinek sem kellenék, és ő tulajdonképpen szívességet tesz nekem azzal, hogy egyáltalán képes elviselni maga mellett. Csontsovány voltam, kétnaponta ettem valamicskét, lehajtott fejjel és görnyedten jártam az utcán, szégyelltem, hogy egyáltalán létezem. Szinte hipnotizált, szerencsére valamennyire észnél tudtam maradni, és nem tartott sokáig a dolog. Azóta megértem azokat a nőket, akik nehezen, vagy egyáltalán nem képesek kilépni egy ilyen kapcsolatból.

Pisztoly a fejnél

Leslie Morgan Steiner őrülten szerelmes volt egy férfiba, aki rendszeresen bántalmazta, és veszélyeztette az életét. Steiner egy TED-videóban meséli el párkapcsolata sötét történetét. 22 évesen éppen az életét kezdte, New Yorkba költözött, íróként és szerkesztőként kezdett dolgozni az egyik neves lapnál, közben pedig egy titkot őrizgetett. Mégpedig azt, hogy a férfi, akiről azt hitte, a lelki társa, pisztolyt tartott a fejéhez és azzal fenyegette, megöli. És ezt számos alkalommal megtette. Leslie Morgan Steiner arra hívja fel a figyelmet, ez a szerelemnek álcázott pszichológiai csapda, melybe nők milliói és férfiak is beleesnek. Steiner kiemeli, a bántalmazás nemtől, végzettségtől, pozíciótól, jövedelemtől, vallástól, kortól függetlenül bárkivel megeshet. Kutatások szerint egyébként a 16 és 24 év közötti nők sokkal gyakrabban válnak családon belüli erőszak áldozatává, átlagosan 500 ilyen nőt ölnek meg partnerei évente az Egyesült Államokban. Leslie a metrón ismerte meg párját, aki amellett, hogy nagyon kedvesnek és viccesnek tűnt, elmondta, nemrég diplomázott egy neves egyetemen. Majd a kapcsolat elején folyamatosan bálványozta a nőt, elhitette vele, hogy ő a domináns fél, úgy hitt benne, mint még addig senki. Ezután kialakította a bizalom légkörét azzal, hogy elmesélte egy nagy titkát, mely szerint kisfiúként, négyéves korától kegyetlenül és ismétlődően bántalmazta a mostohaapja. Ez odáig fajult, hogy nyolcadikban ott kellett hagynia az iskolát és ezek után 20 évet töltött élete újjáépítésével. Leslie ekkor még nem gondolta, hogy ez a kedves és okos férfi egyszer majd megszabja, hogy hordhat-e sminket vagy sem, vagy éppen azt, hogy milyen rövidek lehetnek a szoknyái, hol lakhat, hol dolgozhat, kik lehetnek a barátai, hol töltheti a karácsonyt.

Elbűvölés, elszigetelés, erőszak

Eleinte ugyanis semmi jele nem volt az erőszaknak, az irányítási kényszernek vagy a dühnek. Steiner nem tudta, hogy a családon belüli erőszak első szakasza, hogy a bántalmazó elbűvöli és elcsábítja az áldozatot. Második lépésként pedig elszigeteli „kiválasztottját”, hogy a szomszédok ne hallják a sikolyokat, a barátok és a családtagok ne láthassák a zúzódásokat. Egy napon a nő párja azzal ment haza, hogy felmondott a munkahelyén, mert annyi bizalmat kapott feleségétől, hogy már nem érzi, hogy bizonyítania kellene a Wall Streeten és el akar menni a városból, hogy távol legyen az erőszakos és működésképtelen családjától. Leslie ugyan nem akarta elhagyni New Yorkot, de úgy gondolta, ennyit meg kell tennie a lelki társáért, ezért otthagyta állását, másik városba költöztek. Ezzel bele is lépett egy fizikai, pénzügyi és pszichológiai csapdába.

Retteg és hallgat

A családon belüli erőszak felépítésének harmadik lépése a fizikai erőszakkal való fenyegetőzés bevezetése és a nő reakciójának megfigyelése. Steiner férje új lakhelyükön vásárolt három pisztolyt, egyet az autóban, egyet pedig az ágyban a párnáik alatt tartott, a harmadikat pedig állandóan magánál hordta. Azt mondta, azért kellenek a pisztolyok, hogy gyerekkori traumái után biztonságban érezze magát. De a pisztolyok valójában a nőnek szánt üzenetek voltak. Bár a férfi még nem emelt rá kezet, mégis életveszélyben volt a nap minden percében. Először az esküvőjük előtt öt nappal támadt rá a párja, egy kora reggel. A nő a munkája miatt dühös lett, ekkor a férfi a kezeit Leslie nyaka köré fonta és addig szorongatta, amíg nem tudott sem lélegezni, sem sikítani, közben pedig a nyakánál fogva verte a fejét a falba. A nő ennek ellenére hozzáment, mert biztos volt benne, hogy boldogok lesznek életük végéig. Mert szerették egymást, és a férfi rettentően sajnálta tettét, csak ideges volt az esküvő miatt. Mondogatta, hogy csak egyszeri alkalom volt és soha többé nem történik meg. Az ismétlés nem váratott sokáig magára, már a nászúton kétszer előfordult.

Veszélyes elhagyni a bántalmazót

Miért maradtam? - teszi fel a videóban a kérdést Leslie Morgan Steiner. Majd meg is válaszolja: nem tudta, hogy bántalmazzák. Ő akkor egy erős asszonynak hitte magát, az egyetlennek a Földön, aki segíthet szembenéznie a férjének a démonjaival. Sokan azt hihetnék, hogy könnyedén elsétálhatott volna, azonban kevesen tudják, hogy szörnyen veszélyes elhagyni egy bántalmazót, a családon belüli erőszak utolsó lépése ugyanis a gyilkosság. A családon belüli erőszakban az élet kioltásának 70 százaléka akkor történik, amikor a sértett elhagyja zsarnokát, ekkor ugyanis a bántalmazónak már nincs vesztenivalója. Ha nem végez áldozatával, akkor sok esetben még akár évekig is zaklatja. Leslie Morgan Steiner azonban elhagyta párját egy utolsó szadista verés miatt; akkor rájött, hogy ha marad, meg fog halni. Megtörte a csendet és mindenkinek elmondta, a rendőrségnek, a szomszédoknak, a családjának, a barátainak, idegeneknek.

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások