Ünnepváró oldalas zelleres burgonyával

dec. 3., 2016

Ünnepváró oldalas zelleres burgonyával

Szeretünk úgy enni, mintha ünnep lenne. Az együtt, közösen töltött pillanatok ünnepe. Ahogy sül-fő az étel és az illata bújik ki a konyhából, otthonossá teszi a lakásunkat. Jó ilyen hangulatban hazavárni a családunk tagjait. Mára sertésoldalast sütöttünk.

Hozzávalók:
 
  • oldalas
  • 2-3 vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • sült sertészsír (ez el is hagyható)
  • bors
 
Elkészítés:
 
Az oldalast a csontoknál feldaraboljuk. Mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk.
A hagymát felszeleteljük és elegyengetjük a tepsi alján. Ráhelyezzük a húsokat. A fokhagymákat apróra feldaraboljuk, és bőségesen teszünk a húsokra. Lefedve, előmelegített sütőben, alacsony fokozaton 2-2 és fél órán keresztül sütjük. Most nem tettünk alá zsírt, így lefedve hagyjuk, hogy a maga zsírjában süljön ki. Ha már puha a hús, a fedelet levéve, nagy lángon 5-10 percig pirítunk még rajta. Akkor igazán fenséges, ha a csontokról szépen leválik a falat.
 
Köretnek zelleres burgonyát és párolt lila káposztát készítettünk. Lehet akár főzelékkel is tálalni. A sült hagymás zsírt pedig jó tunkolgatni. 
 
Boldog ünnepet mindenkinek!

Laboncz EdinaLaboncz Edina

Hozzászólások