Felszabadító, boldog érzes! tovább

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a görbe tükröt, a vitriolt, az iróniát. Magamon is tudok nevetni, de mindig jól szórakozom, ha a ránk, magyarokra oly jellemző, fonákos sírva vigadással találkozom. A napokban rábukkantam egy közmondás-parafrázis gyűjteményre, amely a 21. századi magyar és globális viszonyokra aktualizálta közismert szólásainkat. Jó szórakozást! :) tovább

Gyerekkoromban volt egy mondóka, amit anyai ágon minden rokonom ismert és állandóan mondogatták. Persze hamar megtanultam és aztán a kistestvéreimnek már én is mondókáztam. Aztán felnőve rájöttem, hogy senki sem ismeri ezt a versikét a családomon kívül, sőt, az interneten sem leltem rá. Nem tudom, hogy honnan származik, de annak ellenére, hogy a szöveg kicsit horrorisztikus (mint a legtöbb mondókánk), mégis annyira cuki! :)   tovább

Őket nem törte meg, amikor nehéz volt, hanem együtt erősödtek meg, mint pár. tovább

A pozitív anakronizmus jelenségének egyik szélsőséges vadhajtása, sokszor monomániás változata, amikor a militarista beállítottságú emberek számára megszépülnek a háborúk, háborús korok. De most nem erről szeretnék írni, hanem a jelenség egy jóval intellektuálisabb megnyilvánulásáról, a középkor megszépüléséről. Pontosabban a feudalizmus azon társadalmi jegyeiről, amelyeket Magyarországon még a XX. században is felismerhetünk. Tény, hogy közel sem volt olyan sötét a középkor, ahogyan azt a ma... tovább

A múlt: tavaly meghalt Johann F. Balvany, Bécsben élő osztrák-magyar újságíró. Ha végiggondolom, az életemben kik voltak azok, akikkel a találkozást, a személyes ismeretséget a szó legszorosabb értelmében véve szerencsémnek, megtiszteltetésnek veszem, akkor Johann F. Balvany az. Ha nem olyan nemzeti és keresztény beállítottságú, végtelenül tisztességes ember lett volna, amilyen, akkor az ő nevét is biztosan többen ismernék, mint egyébként. De ilyen ez a világ… tovább

Ha pedig valamilyen siker vagy pozitív élmény ér, akkor megvizsgálom, hogy mit tettem vagy nem tettem, hogy kiérdemeljem az égiek áldását. Ez a második döntő kérdés. Hiszem ugyanis, hogy mind a kudarc, mind a siker fentről jön. Nem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem azt, amire szükségünk van a változáshoz, a fejlődéshez. Vagy egy pofont vagy egy létrát. De hogy mit kapunk legközelebb, az attól függ, hogy a pofonból tanulunk-e, vagy csak háborgunk, a létrát pedig csak betesszük-e a sarokba, ... tovább

Számtalan olyan gyermekkori emlékünk lehet, ami sokszor felnőtt korunkban is megmarad. Az egyik ilyen nekem a banánnal kapcsolatos. A banán akkoriban nem az volt, mint ma. A ma már kissé megunt gyümölcs, régebben különleges, egzotikus, karácsonyi meglepetésnek számított. Emlékszem, amikor Bécsből – ami akkoriban a varázslatos Nyugatot jelentette a magyarnak – hazafelé a buszon banánt ettem. Nem egyet, hanem kettőt! Az utána következő napokban pedig a banáncsokorról naponta letörtem egyet-kett... tovább

Igen, az még teljesen más világ volt. Hétfőként adásszüneti nap volt a TV-ben, olyankor mindig diafilmet néztünk az elsötétített gyermekszobában. Emlékszem, hogy szinte mindenhol és mindenen vörös csillag volt, hiszen akkoriban még Kádár János volt a „vezérünk”, és ha nem is dübörgött ugyan, mégiscsak eldöcögött valahogyan a szocialista piacgazdaság. Volt egy sárga műanyag macim, akit mindenhova magammal vittem, de a Skoda 100-as kisautómat és a rakétapisztolyomat sem szívesen adtam oda senki... tovább

Igen, hol vannak a katonák, akik megvédik a határainkat? Nem csak a magyar határt, hanem az európai határokat, a közös Európánk, a régi Európánk határait. Hol vannak a katonák, akik megvédik az értékeinket? Igen, az értékeinket. Milyen értékekről beszélek? A biztonságról. A biztonságról, ami Európa sajátja volt a világégés után. Mert bárhol lehetett törzsi villongás, csata, háború az Európán kívüli világban, Európa békés volt. Egy sziget volt, a béke szigete, ahol a fegyverek hallgattak és da... tovább