Nem szálltam ki az autóból, nem vagyok az a katasztrófaturista típus. Balesetről, sérülésről, halálról hallani is épp elég, de amikor a közvetlen közelébe kerül az ember, az leírhatatlanul megdöbbentő, keserű és fájdalmas. Olyankor minden kisszerűség, hétköznapi acsarkodás, konspiráció, törtetés, taposás nevetségesen pitivé törpül, az ember azt érzi, semmi nem ér annyit, mint az élete. És szerencsés az a helyzet, ha erre a mások „tragédiáján” keresztül ébredünk rá. Hosszú-hosszú tízpercekig á...
tovább