A népzenén keresztül válunk újra eggyé! - Beszélgetés Kovács Nóri népdalénekessel

ápr. 30., 2016

A népzenén keresztül válunk újra eggyé! - Beszélgetés Kovács Nóri népdalénekessel

A magyar népzene megtartó erejéről, különös, ősi gazdagságáról beszélgettünk a fiatal népdalénekesnővel, akit 2000-ben a Népművészet Ifjú Mestere-díjjal jutalmaztak, több formációban is megmutatja rendkívül gazdag énektudását és ő maga is szorgosan gyűjti az elfeledett népdalokat.

IgenÉlet: Mikor és hogyan fordultál a népdalok, a népzene felé? Voltak-e családi vagy egyéb hagyományok, melyeket követve erre az útra léptél?

Kovács Nóri: Tulajdonképpen születésem óta átjár a zene szeretete, de konkrétan 6 éves koromban kezdtem el énekelni a Pántlika Énekegyüttesben. Bugyi községből származom, ahol élénken élnek a faluhagyományok, ezeket én is műveltem, valószínűleg innen eredhetett a népdalok szeretete. Akkoriban, a 80-as évek közepe-vége felé erősödtek meg a táncházmozgalmak. Sebestyén Mártát, a Muzsikást vagy Sebő Ferencet mindenki ismerte már, és az én tanáraim őket tekintették példaképnek. Tanítóim már akkor jártak Erdélybe népdalokat gyűjteni, így én is belecsöppentem ebbe. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek is, akik minden támogatást megadtak ahhoz, hogy ezt az utat járjam. A családunk több mint 200 fős, nálunk nagy hagyománya van a közös ünnepléseknek, ahol mindig van közös éneklés is. Ezt a vonalat vittem tovább, amikor ének-zene szakon elvégeztem a tanítóképző főiskolát.

IÉ.: A magyar népzene csodálatos, ősi erővel bír, nagyon szabad és kötetlen. Ha jól tudom, kb. 200 000 népdalunk van. A szövegekben rendkívül kifejezőek a természeti képek. Mit mutat ez rólunk, magyarokról?

K.N.: Az biztos, hogy a Kárpát-medence népzenéje valamiért nagyon különleges, a régi típusú pentaton dallamú népdalaink egyértelműen keleti származást mutatnak. Egy-egy népdalnak számtalan változata létezik, így összességében többszázezerre tehető a számuk. Valóban óriási ez az improvizációs készség, hiszen a magyar ember okos ember, ezért állandóan újít, belehelyezi a dalba a lelkét! Ez a fő sajátossága a magyar népdaloknak, hogy az emberek kifejezik általa a lelkiállapotukat, a bennük zajló dolgokat így közvetítve a világnak, vagy éppen magukat vigasztalják vele. Nem véletlen a mondás, hogy sírva vigad a magyar. Mindent megénekeltek a népdalokban, a születéstől a halálig, az örömöt, a bánatot, az érzéseket, a foglalkozásokat, a cselekményeket. Az is rendkívül jellemző ezekre a dalokra, hogy mindig egy természeti képpel kezdődnek és abból bontakozik ki valami allegória. Ez nemcsak azt mutatja, milyen természetközeli nép vagyunk, hanem azt is, hogy egy régtől fogva állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkozó népről van szó, az emberek azt énekelték meg, amit mindennapi foglalatosságaik során láttak.

Nóri szerint megmaradásunk záloga a népzene

IÉ.: Milyen a népdalok területenkénti különbözősége?

K.N.: Öt fő tájegységet különböztetünk meg: alföldi, dunántúli, felvidéki, erdélyi és gyimes-moldvai. Ezek természetesen a csonkaország határain túlnyúlnak, a Trianon előtti határok felé. Ezeken belül további táji tagolódások vannak, sokszor egyes falvaknak is egészen sajátos, egyedi folklórjuk van, saját népdalkincsük, ami teljesen elkülönül a többi területtől. Óriási kincsek vannak itt, és ez az utolsó utáni pillanat, amikor ezeket még meg lehet őrizni, hiszen ezek az idős emberek meghalnak, és sajnos már nem mindent tudnak továbbadni. Nekünk, akik értünk hozzá, kutya kötelességünk mindent megtenni, hogy összegyűjtsük ezeket a kincseket, megőrizzük és továbbadjuk!

IÉ.: Mely területen folytattál értékes kutatómunkát?

K.N.: Erdélyben található a leggazdagabb népdalkultúra, hogy csak párat említsek: Mezőség, Kalotaszeg, Székelyföld. Az én kedvenc tájegységem Szék, ami egy 2000-2300 lelket számláló kicsiny falu, 98%-ban magyarlakta település, még Lajtha László gyűjtött itt annak idején. Az én párom széki volt, így én abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy befogadott a falu, ami óriási előny, mert megnyíltak előttem az emberek. Megosztották velem a személyes élményeiket, rengeteg kincset találtam itt, és a mai napig is sűrűn visszajárok, látogatom őket. Nekik is jó a viszonyuk velem, szeretettel fogadnak, néznek a Duna TV-ben. Azért az sajnos igaz, hogy ma már teljesen új dalok nem születnek, inkább az az érdekes, amikor réges-régi dalok kerülnek elő, amik már elfelejtődtek, mert rég nem gyűjtötte senki, vagy ha beleköltenek egy új sort, egy új versszakot. Mivel többször visszajárok hozzájuk, tudatosan készülnek a látogatásomra, van idejük gondolkodni a dalokon, van, aki füzetet vezet rég elfeledett dallamokról, vagy ha eszébe jut egy újabb versszak egy dalhoz, azt leírja. Van egy videórekorderem, amire felveszem ezeket, itthon pedig precízen, pontosan leírom, rendszerezem, kategorizálom. Le szoktam ezeket adni a Hagyományok Házának is, mert úgy gondolom, hogy ez közkincs és mindenkinek hozzá kell férnie.

A Motiva Zenekar

IÉ.: Hogy fogadtak az emberek, milyen élményekkel gazdagodtál?

K.N.: A kinti magyarok nagyon el vannak szigetelve és minden erővel próbálják őket elnyomni identitásukban. Fennmaradásuk záloga a kultúrájuk, ez köti össze őket. Ha ez elvész, akkor ők is elvesznek, beolvadnak. Számomra meglepő volt, milyen közvetlenek az erdélyi emberek, mennyire odaadják szívüket-lelküket. Amikor Gyimesben voltunk, kerestünk valakit, de eltévedtünk, megszólítottunk egy idős nénit, aki épp kerti munkát végzett. Szó szerint csapot-papot otthagyott, eldobta a kapát és elindult velünk, hogy megmutassa, hol lakik, akit keresünk. Nagyon nehezen ment a néni, mégis elvitt minket a falu túlsó végére. Én ebben a segíteni akarásban mérem az emberséget, és sajnos itthon már nem nagyon van ez meg, de az erdélyi magyarokban még mindig ilyen erősen tapasztalható.

IÉ.: A hagyományos népdal napjainkban együtt él a populáris népdalfeldolgozásokkal. Egymást erősítve jutnak el egyre több fiatalhoz. Mindkettőt művelve, mik a tapasztalataid ezekről?

K.N.: Néhány éve lett igazán divatos a populáris, vagy akár világzenés irányzat, ennek elindítója évekkel ezelőtt Sebestyén Márta és a Deep Forest volt, akiket nagyon szeretek. A hagyományos éneklést követve gyakran énekelek a Táncház és az Új Élő Népzene CD-sorozat albumain, már 1998 óta. Fellépek a Matokabinde zenekarral és egyházi zenei koncertjeim is vannak. A népdalfeldolgozások viszont azért fontosak, mert a fiatalokhoz csak ezen az úton tudjuk eljuttatni a népzenét. Évek óta énekelek a Balkan Fanatik formációban, nemrég pedig megalakult saját együttesem, a Motiva. Valami új megközelítést akartam, nem a slágeres, mindenki által ismert, divatos népdalokat feldolgozni. És akkor jött az ötlet, hogy a saját gyűjtéseimből válogassak. Azt vettem észre, ha egy fiatalnak megtetszik ez a vonal, akkor a hagyományos népdalok is érdekelni fogják.

IÉ.: Esetleg elmehet táncházba? Mennyire népszerűek mostanában ezek?

K.N.: Egyre népszerűbbek, egyre több fiatallal telnek meg a táncházak, én úgy gondolom, hogy azért, mert már nem nagyon van, aki el tudná nekik mesélni, hogy mi volt régen. Azt vettem észre, hogy ha kíváncsiak arra, kik vagyunk, honnan származunk, akkor itt találják meg a választ! Nemzetmegtartó, közösségformáló erejük van ezeknek, ez egy páratlan dolog a világon, igazi hungarikum. Egyre többen jönnek rá, hogy ezt a magyar öntudatot, a népzenei kultúránkat kell erősíteni, mert ez a megmaradásunk kulcsa. Olyan fiatalok, akik már nem is tudhatják, mint jelentett Trianon, járnak ki Erdélybe, Felvidékre és gyűjtik a dalokat, egyre több a kapocs, ami szellemi szinten újra megteremti azt az egységet, amit fizikailag szétszakítottak. A népzenén keresztül válunk újra eggyé!

 

 

 

 

 

 

Zigó JuditZigó Judit

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások