Időről időre felbukkan a közbeszédben a „nő helye a konyhában van” szólam. Általában férfiak szájából hangzik el, mint a múlt héten Urbán Flóriéból, de írtam már saját tapasztalatról is (ITT), amikor történetesen egy nő küldött vissza a tűzhely mellé.

Nem vagyok szőrös-bajszos, keményvonalas feminista, de én sem veszem jó néven az ilyen kijelentéseket. Mert ha nekünk, nőknek a konyhában a helyünk, akkor hol van a férfiaknak? Egyáltalán, hogy néz ki ebben az archaikus kontextusban korunk férfi-nő felállása és szerepe?

Ha a nőnek kizárólag fakanállal és porronggyal a kezében kellene léteznie (fenti logika szerint), jogosan várhatná el, hogy a férje szerelje meg a meghibásodott mosógépet és nyírja fazonra a kerti bukszusokat. Hány férj teszi ezt meg?  

Ha a nő kizárólagos dolga a folyamatos sikálás, zoknistoppolás, ingvasalás, akkor jogosan várhatja el, hogy a férje dobjon össze egy komódot vagy cipős szekrényt, ne kelljen már ilyesmire költeni a családi büdzséből. Hány férfi választaná ezt a megoldást?

Ha a nők "egyetlen" dolga a gyereknevelés, a csemetékkel kapcsolatos valamennyi teendő elvégzése, a reggeli logisztika, az óvodai, iskolai befizetendők észben tartása, a kinőtt ruhák pótlása, az orvosnál üldögélés, az éjszakai virrasztás, a jelmezvarrás, a szülinapi torta megsütése, a gyerek korrepetálása stb., szerintem jogosan várhatnák el, hogy a férjük keressen annyit, amely anyagi javak mellett mindez kényelmesen megvalósítható. Meg még arra is jusson az egy keresetből, hogy feleség eljárjon tornázni, vegyen magának néha egy-egy göncöt, ne legyen háromujjnyi lenövés a haján, mert mindenkinek megjár az ápoltság. És legyünk őszinték, a férj részéről is elvárás ez.

Manapság azonban egyre kevesebb család engedheti meg magának, hogy csak apuka keressen. Amit szerintem a nők többsége egyébként nem is bán. Számomra legalábbis nagyon felszabadító érzés, hogy van saját fizetésem. Volt néhány év az életünkben, amikor én nem kerestem, mert neveltem a gyerekünket, intéztem a háztartással járó valamennyi teendőt, ha úgy tetszik, álltam a konyhában. Frusztrált voltam és keserű. Hiába dolgoztam én legalább annyit otthon, mint Gábor, a házimunkát sehol nem JEGYZIK, sehová sem számít bele, semmilyen megbecsültséggel nem jár.

Az otthoni teendők oroszlánrésze így is rám hárul most is, csak munka után. De nem cserélném el az élethelyzetemet semmiért, mert szeretem a munkámat, intellektuálisan kihívás, önbecsülést ad, hogy nem egy, a fenti kijelentésekhez hasonló módon lesajnált biorobot vagyok a négy fal között.

Ha a férjem előbb ér haza, vagy egy-egy napot otthon tölt, ő főz. Még talán ki is tereget. Az ingét is képes kivasalni. Bevásárol, ha úgy adódik. De nem nyír füvet, nem húzza át a villanyvezetéket, nem meszel és nem cseréli ki a kocsim karburátorát. Mert nem tudja megcsinálni, de nem is elvárás felé.

Nekünk az a fontos, hogy a másik elégedett és kiegyensúlyozott legyen, mert akkor élünk harmonikus párkapcsolatban, s akkor vagyunk képesek boldog gyereket nevelni. Nem olyan bonyolult ez...    

(Fotó: iStock)

(Cikkünk 2017. július 10-én jelent meg.)