“lélek, test”

Angyalok üzenete a 11. hétre

Spirituális emberként olyan módszereket is használok, mellyel magasabb szintű lelkek, angyalok üzenetét közvetítem. Megkértem az angyalokat, hogy az előttünk álló hétre adjanak olyan iránymutatást, mely olvasóink számára a lehető leghasznosabb. Az alábbiakat üzenik nektek: tovább

Életmódváltás túlsúllyal - lehetséges! Ezekre ügyelj!

Az emberek a gyors változásokat szeretik, szinte mindent azonnal. Így van ez a súlyvesztéssel is. Ha lehet, minél hamarabb szabaduljunk meg a nem kívánt kilóktól. Hozzáteszem, ma még mindig akkor kezdünk el változtatni, mikor már valami nagyon nem jó. Éppen ezért ne várjuk meg, míg elviselhetetlen lesz bármi is, figyeljünk oda magunkra, testünk jelzéseire, hiszen csak így lehetünk tudatosak.    tovább

8 érv a meditácó mellett (Felidéző)

A meditáció pozitív hatásait az orvostudomány is elismeri, testileg-lelkileg-szellemileg feltölt, gyógyít, kikapcsol. Azonban sokan egyfajta megfoghatatlan, véghezvihetetlen dolognak tartják, pedig a valóságban ez egy könnyen és simán megoldható dolog. tovább

Honnan tudod, hogy elérkezett a karrierváltás ideje?

Nemrég hagytam el a "krisztusi kort" és már most utolért az életközepi válság. Keresem a helyem a világban, keresem az élet mélyebb értelmét és szeretném, ha lenne egy igazi hivatásom, amiből meg is tudok élni. Tudom, hogy írással, újságírással és a mentális egészséggel szeretnék foglalkozni és ezt a kettőt szeretném összekötni. tovább

„Nem a narancsbőrös combunkra fogunk gondolni, ha menni kell” (Felidéző)

Nem telt gondtalanul a karácsony, a halál szele lengte be. A távoli környezetemben többekről kiderült, hogy súlyos betegek. Be kell vallanom félek, legszívesebben fognám magam és begubóznék egy sarokba, hogy semmilyen rossz hírt ne kelljen hallanom. Bár nem ismertem, de megrázott Fábián Juli halála is. Most kezdek rájönni, az élet mulandó, ki kell használni minden percet, lehetőséget. tovább

Cigaretta, pacsuli, mosdatlanság: te melyik szagot utálod? (Felidéző)

Nincs jogsim. Nem is lesz. Mivel narkolepsziám van, ami egy hirtelen alvásrohamokkal járó betegség, nem is lehet. Így aztán szinte mindenhová tömegközlekedéssel megyek, amivel nincs is baj: viszonylag olcsó, gyors, elvisz mindenhová. Csak az utastársakból áradó szagélményt tudnám feledni… tovább

Neked mi a belső hajcsárod? (Felidéző)

Horning Markus Flow című könyvében olvastam, hogy sokszor magunknak okozunk stresszt azzal, hogy olyan, a modern világban elterjedt dogmákkal kötelezzük saját magunkat bizonyos cselekvésekre, amelyek nagyon elterjedtek, elvárásként működnek, ám nagyon károsak.  tovább

Angyalok üzenete a 10. hétre

  Spirituális emberként olyan módszereket is használok, mellyel magasabb szintű lelkek, angyalok üzenetét közvetítem. Megkértem az angyalokat, hogy az előttünk álló hétre adjanak olyan iránymutatást, mely olvasóink számára a lehető leghasznosabb. Az alábbiakat üzenik nektek: tovább

Fáradtság, depresszió, izomfájdalom? Megoldás a D-vitamin!

A tél végére a lakosság kétharmada D-vitamin hiányban szenved. Ez a vitamin tulajdonképpen egy hormonszerő előanyag, ami számos folyamatot befolyásol a testünkben. Az UV-B sugárzás hatására termelődik a bőrünkben (éppen ezért a szolárium sajnos nem segít a D-vitamin hiányon, ott ugyanis döntően UV-A sugárzás éri a bőrt), ezért nevezik napfényvitaminnak is. Milyen problémákat előzhetünk meg a segítségével?  tovább

50 felett is aktívan - senior tornával!

Szívügyem az idősebb korosztály, sőt, úgy érzem megvan bennem minden ahhoz, hogy segítsem őket. Éppen ezért úgy döntöttem, senior tornával fogok foglalkozni. Mára már sok mindent megtanultam az 50 feletti mozgás sajátosságairól. Így jött az ötlet, hogy adjak egy képet azoknak, akik szívesen kipróbálnák, de nem merik. tovább